Union Jack, Peter Rabbit, és Red Rum a szuper-telivér…
Mi a közös ezekben? Az első brit héten részt vett táboros gyermekeink már mind tudják a választ: mindhárom igazi brit gyökerekkel rendelkezik. Első napközis táborunkat a Brit kultúra jegyében indítottuk, es elmondhatjuk, hogy nagyon nagy sikerrel.
A gyerekek az első nap talán kissé megszeppentek attól, hogy a kapun átlépve rögtön „Good morning”-al köszöntöttük őket, de a következő napokban már néhányuktól válasz is érkezett az angol nyelven. Az első nap bemutattuk őket – a ma már politikailag korrigált – Jack-nek, Union Jacknek. Elemeztük, hogy hogyan is áll össze az brit zászló, Skóciát a fehér kereszt kék alapon, Észak Írországot a piros kereszt fehér alapon, Angliát pedig a piros álló kereszt fehér alapon képviseli ebben a jól ismert mintában. A zászló kisebb és nagyobb formában is elkészült, sőt egy óriási Nagy Britannia térkép is készült, melyet a megfelelő zászló-mitára festettek a gyerekek, ám a kép később sajnos a szél és a vihar martalékává vált. 
Miután kikristályosítottuk e szigetország alapvető történelmi hátterét és földrajzi jellemzőit kezdődhetett a játék! A gyerekek elkészítették saját „guard uniform” –ukat, hogy a már korábban videón is ismertetett őrségváltást eljátszhassuk az udvaron. Sőt a Mi őrségváltásunkon maga a királynő is jelen volt – mindig változó személyben – és büszke katonáit szép sorban lovaggá is ütötte.
Az udvaron eltöltött időbe is igyekeztünk „belecsempészni” minél több ismeretet. Számos hagyományos angol körjátékot mutattunk be a gyerekeknek, akik azt a hét második felében már maguktól játszották. Délutánonként pedig igazi brit sportoknak hódolhattunk, jóllehet lekicsinyített változatban, de annál lelkesebb csapattal ismerkedtünk meg a krikettel és golffal . Péntek délután mindezt a Lovas Derby koronázta meg, ahol is saját készítésű „lovaikkal” indultak a gyerekek és az elegáns nézősereg pedig – az etikettnek megfelelően – szintén saját készítésű, díszes kalapban jelent meg.
Kedvenc időtöltének a közös „doboz-projektek” bizonyultak, melynek során a hét alatt tovább bővítettük mini-Londonunkat. A már meglevő Big Ben, telephone-box, és emeletes busz mellé elkészült a London Eye és a Westminster Abbey.
A teljes hét ismeretanyaga bekerült a scrap-book-okba, melyet különösen a lányok nagy lelkesedéssel csinosítgattak, szépítgettek saját ízlésük szerint.

Utolsó nap volt talán a legizgalmasabb, hiszen Szentiván Éj lévén, kicsit elvarázsoltuk a gyerekeket az ehhez az ünnephez kapcsolódó hagyományos fűszernövény-begyűjtéssel és tűzugrással, tűztánccal. A kislányok még jelmezt is kaptak, csinos kis tündér-szoknyákban pompáztak egész délután. Mindezt előkészítve meghallgatták Shakespeare drámájának mese változatát is.

A táborzáró péntek délutáni ötórai teadélutánra a hagyományos tejes tea mellé igazi angol finomságokkal várták szüleiket a gyerekek. Uborkás szendvics – ahogy az Viktória királynő kora óta már csak szokásos – és piskóta alapú muffinok készültek, és azok rohamos fogyását látva – valószínű sikeres párosításnak is bizonyultak.
Have a nice weekend, everybody!
Article source: http://nyelvovi.blog.hu/2011/07/08/union_jack_peter_rabbit_es_red_rum_a_szuper_teliver
Read MoreIsmét eltelt egy év, ismét búcsúzunk
Ismét eltelt egy év, ismét búcsúzunk
2011.07.06. 17:04 Green Pony Nyelvovi
Évzárónk hetén természetesen óriási lázban készültek a gyerekek a pénteki ünnepségre. Kicsik és nagyok egyaránt tanulták a verseket, dalokat, mondókákat.
Persze nem csak próbával telt az idő, hanem sok játékkal próbáltuk enyhíteni a gyerekek izgalmát, mely egyre csak fokozódott a nagy nap közeledtével. Még két nagyon barátságos kis leonbergi kölyök is vidította a gyerekeket az udvaron.
Óvónőink ugyan egész héten talán jobban izgultak mint maguk a gyerekek, de ahogy az már a Green Pony életében lenni szokott, ezúttal is az előadásra minden rendeződött, minden a helyére került és mindenki pontosan tudta a szövegét. A kicsik – szokásos módon – egy kis egyveleget adtak elő az év során tanult dalokból, mondókákból.
A Shetland csoportos gyerekektől ismét egy nagyon jól felépített – az évszakokra alapuló –műsort láthattunk, melyben volt dramatizálás, éneklés, versmondás egyaránt. A Dartmoor csoport egy gyönyörű kis mesével kedveskedett, melyben három kicsi pillangó keresi a menedéket az eső elől, de a végén persze minden jóra fordul.
Ünnepélyes, vidám és egyben szomorú nap is volt ez a péntek: ismét búcsút intettünk néhány „diákunknak” , mely bizony könnyeket csalt óvónőink is néhány szülő szemébe is. Petra, Gergő, Andrew és Attila szoros barátságot kötött az év során, számukra is nehéz volt a búcsúzás, egyúttal büszkeséggel is töltötte el őket, hiszen már iskolásnak mondhatják magukat. Mindannyian érettek és nagyon okosak is ahhoz, hogy büszkén megállják a helyüket az iskolában.
Személyes dicsőségünk Gergő, aki két éve érkezett hozzánk, semmilyen angoltudással nem rendelkezve. Ez év májusában pedig felvételt nyert a Diósdi Amerikai Iskolába, mégpedig rögtön az első osztályba, ahova nagyrészt anyanyelvi gyerekeket vesznek csak föl. Petra sajnos rögtön az évzáró után nyaralni megy egész nyárra, nagyon fog nekünk hiányozni. Különösen a lányoknak, lovas játékaival. Attila szintén két évet járt hozzánk, rengeteget fejlődött ezen idő alatt. Az év vége felé kedvenc „tantárgyává” váltak Ms Bea iskola-előkészítő órái. Nagyon fog hiányozni örökös jókedve és nyüzsgése. Andrew – akit pedig már múlt héten elbúcsúztattunk – igazi ajándék volt óvodánk számára. Autentikus angoljával egy év alatt „felturbózta” csoportjában levő gyerekek beszédkészségét. Jókedve, barátságos hozzáállása, éles esze nagyon fog hiányozni mindnyájunknak. Ezúton is szeretnénk sok sikert kívánni nekik az iskolában és nagyon- nagyon sok szeretettel várunk vissza benneteket tanfolyamainkra, táborainkra, vagy csak egy rövid kis játékra!
A hét bővelkedett a szülinapokban is. Először Natikát ünnepeltük, aki most lett négy éves.
Nati szeptember óta jár hozzánk, nagyon barátságos, okos kislány, hihetetlen gyorsasággal „ragad rá” az angol nyelv. 

Szólj hozzá!
Címkék: élet az oviban ünnepek
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.
Article source: http://nyelvovi.blog.hu/2011/07/06/ismet_eltelt_egy_ev_ismet_bucsuzunk
Read MoreOtthon, édes otthon
Óvodánk 2010/11-es tanévének utolsó két hétben az évzáró műsorra való készülődés mellett is megfért még egy kis tanulnivaló.
Otthonunkban előforduló tárgyakról, használati eszközökről beszéltünk, tanultunk. Megbeszéltük, hogy mi hol található a házunkban, lakásunkban, és hogy ezeket mire használjuk. Csoportosítottuk különféle szempontok szerint. Sorra vettük a különböző helyiségeket és gondolatban berendeztük őket, majd a gyerekek “igaziból” is csoportosították a bútorokat gyönyörű, többemeletes, fa babaházunk és annak apró kis tárgyai segítségével. Szó volt még arról is, hogyha elmegyünk otthonról melyek a leggyakrabban látogatott helyek, intézmények mindennapjaink során és ott mit csinál Anya, Apa. Tudják már a gyerekek, hogy a piacon főleg zöldséget-gyümölcsöt lehet kapni, míg a közértekről, nagyáruházakról a csoki vásárlásának lehetősége jutott először a gyerekek eszébe. Megbeszéltük, hogy mikor megyünk az orvosi rendelőbe, gyógyszertárba, és hogy milyen ügyeket intézhetünk a bankban, a postán.

A nagyobbak egy kis hang-játékkal is színesítették a heti témát. Egy háztartásban előforduló zörejeket kellett felismerniük. Gergő jó fülével, szinte minden zörejt be tudott azonosítani. A Dartmoor csoportban arról is szó esett, hogy ha lehetne miben változtatnának lakhelyükön. Íme hát a lista, kedves Szülők:
Bence: virágokat szeretne a kertbe,
Attila: virágokat szeretne a szobájába,
Gergő: külön szobában szeretne aludni,
P.Petra: a szüleivel szeretne aludni,
H. Petra: külön szobát szeretne és puha ágyat,
Zsombi: több halat szeretne az akváriumba és gombákat az udvarra,
Sven: még több játékot és saját TV-t szeretne.
Az utolsó hét mi másról szólhatott volna, mint a nyárról és annak minden öröméről. Kezdtük az erre a hónapra oly jellemző virágkavalkád megismerésével. Sorra vettük a liliomot, dáliát, szegfűt, pipacsot, rózsát és margarétát. Természetesen a kedvenc újra a napraforgó lett, nem csak azért mert a mindig a nap felé fordul, hanem mert a gyerekek megkóstolhatták a hántolt napraforgómagot, és egész héten jót lakmározhattak belőle. A héjas szotyiból pedig gyönyörű, élethű napraforgókat készítettek a középsősök. A másik nyári virág, ami megragadta a gyerekek fantáziáját, az a körömvirág volt. Ezzel a virággal nem csak képről ismerkedtek a gyerekek, a szárított körömvirágot mindenki megtapogathatta, megszagolhatta, de az egyöntetű vélemény az volt, hogy a körömvirág krém változatának sokkal jobb az illata. Be is kenték magukat a gyerekek vele, és megtanulták azt is, hogy ez a krém nagyon jó a napégések, kiütések, kisebb horzsolások kezelésére. Ez annyira tetszett a gyerekeknek, hogy egész héten “bibiket” kerestek magukon, és aztán szaladtak hozzám, hogy kenjem be őket.
A körömvirág “belső” használatát is kipróbáltuk, bár a héten senkinek nem fájt a hasa, a cukorral, citromlével ízesített körömvirág tea mindenkinek ízlett.
És bár a búza nem virág, de szorosan a nyárhoz kapcsolódó, fontos gabonánk, ezért beszélgettünk ennek a növénynek a hasznáról, feldolgozási módjáról is. A gyerekek képek segítségével rakták sorba a búza “életének” állomásait a lekaszálástól az őrlésen keresztül a lisztig és a kenyérig.


A héten elbúcsúztattuk Andrewt is, aki sajnos nem lehet velünk a ballagáson, mert az USA-ban töltik a nyarat. Nagyon meghatóra sikeredett a kis “mini-ballagás”, még maga Andrew is elérzékenyült kissé. A fiúk óriási ölelésekkel és egy meglepetés rajzzal engedték útjára barátjukat.
Article source: http://nyelvovi.blog.hu/2011/07/05/otthon_edes_otthon_107
Read MoreNyár van, nyár
Ezen a héten már az időjáráson is éreztük, hogy lassan véget érnek a tavaszi napok, és beköszönt az igazi forró nyár. Ezt bizony a saját bőrünkön tapasztaljuk, így előkerültek a napkrémek és a napirend is megfordult. Ezért úgy gondoltuk, hogy gyorsan elővesszük újra-ebben az évben utoljára – a tavasz témakörét, és átismételtünk mindent, amit erről az évszakról tanultunk: az időjárásról, a felébredő állatokról, arról, hogy kicsinyeik lesznek, a visszatérő vándormadarakról, a tavaszi virágokról, a természet változásairól, és a tavaszi zöldségekről, gyümölcsökről.
A tavaszi virágok neveit is mindenki nagyon jól megjegyezte, és a virágokat felidézve a vizuális foglalkozásokon elkészültek a virágszirmokkal díszített tavaszdobozok. Ezeket több lépcsőben készítettük, a gyerekek először kifestették a sajtos-dobozokat, majd száradás után virágszirmokkal díszítették. Azt is megbeszéltük, hogy ebbe a dobozba séták, kirándulások alkalmával a tavaszra jellemző dolgokat gyűjthetnek, vagyis leveleket, rügyeket, virágokat, szép köveket stb. Reméljük, ez mindenkit egy közös családi természetjárásra fog ösztönözni
Article source: http://nyelvovi.blog.hu/2011/06/01/nyar_van_nyar_46
Read MoreUtazás a mesék birodalmába
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Norml tblzat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:”";
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}
Ezen a héten a meséké volt a főszerep az oviban. Több mesét is olvastunk mindhárom csoportban, melyeket komplex foglalkozások kísértek drámajátékokkal, illetve báboztunk is, bábokat készítettünk.
A Dartmoor csoportban az első Boldizsár Ildikó meséje, A fekete világkerülő ember volt. Ehhez kapcsolódóan mindenki elkészítette a saját “színskáláját” a kedvenc színeivel. Kijelenthetjük, hogy a nagycsoportos fiúk kedvenc színe a sötétkék, szinte mindenki ezt rakta az első helyre. Énekeltünk a már ismert szivárványos dalokat, melyben szerepelnek a színek, majd játszottunk: “Show me the color” játékot, amiben fel kell állnia és megmutatnia a színt annak, aki ilyet visel. Majd színekhez fogalmakat is kapcsolni próbáltunk, végül pedig még az érzelmek színeit is megpróbáltuk megtalálni: milyen színű az öröm, a bánat, a düh, a barátság, a szomorúság.
A hét másik meséje, mindhárom csoportban a Három kismalac volt, amit most nem először hallanak a gyerekek. Miután az óvónők elbábozták a mesét a gyerekeknek, nekik kellett ugyanezt megpróbálni. Jól ismert mese lévén, ezt egész jól meg is valósították a nagyobbak, és amikor a farkas fújásait kellett utánozni kórusban mondták a „refrént”: „..and he huffed, and puffed, and blow his house down…” . A mese után készítettünk zacskóbábot: malacot és farkast. Két mondókát is kapcsoltunk a meséhez a kismalacokról. A pénteki „összbábozáson” pedig szinte már kívülről fújták a mesét angolul. Bence - a biztonság kedvéért – később magyarul is végigjátszotta a mesét. A héten a betűkkel is sokat játszottunk: szavakat kellett mondani az adott betűvel: magyarul és angolul is. Andrew még magyarul is mondott szavakat, és a csoport többi tagja angolul is, ez legjobban Zsombinak és Attilának ment.
A Shetland csoportban is a három kismalac meséje örvendett a legnagyobb népszerűségnek és itt aranyos rózsaszín kis ujjbábok készültek, hogy otthon a gyerekek maguk is elő tudják adni a mesét. A másik legújabb kedvenc a „Kiskakas gyémántfélkrajcárja” angol nyelven is nagy sikert aratott. Szintén papírbábok segítségével adta elő a középsősöknek Ms Szilvi, és természetesen az első mondat után fölismerték a mesét.
A Falabella csoportban a “Goldilocks and the Three Bears” vitte a prímet. Nagyon tetszett a kicsiknek, ahogy Ms Bea és Ms Andi – játékokból összeverbuvált – bábok segítségével előadták a számukra már ismerős mesét. Utána persze ők maguk is a „szinpad” köré gyülekezve próbálták eljátszani a történetet, mely így új megvilágításba került számukra. Azóta Nati felhagyott a sós és édesvízi állatok tanításával (többnyire Dininek) és újabban Goldilocks történetét játssza el apró legó figurákkal egy-egy rögtönzött performance során, alkalmi (és folyamatosan cserélődő) közönségének. Leghűségesebb nézőnek talán mégiscsak Dini tűnik, de lehet, hogy e mögött valami más is van…? Természetesen itt is készültek bábok, mégpedig nem más, mint az aranyhajú Goldilocks papírzacskóból.
Article source: http://nyelvovi.blog.hu/2011/05/23/utazas_a_mesek_birodalmaba
Read MoreMadarak és fák… II. rész. A fák
A Madarak és Fák Napjának témáit két részre bontva ezen a héten a fákkal foglalkoztunk Átismételtük, mik a fa részei, és mire van szüksége a fáknak, hogy nőjön. Egy farönköt használva szemléltető eszköznek megszámolhatták a gyerekek, hogy vajon hány éves lehetett az a fa amikor kivágták. Megbeszéltük, mi a különbség a bokor és a fa között, valamint az örökzöld é lombhullató fák között. A „karácsonyfát” mindenki rögtön elismerte örökzöldnek, míg lombhullatónak elsőnek valamennyien az udvaron levő diófára mutattak.

A kicsik egy almafát készítettek
Különböző gyakori fákkal ismerkedtünk meg: fűz, tölgy, gesztenye, vadgesztenye, dió, mandula, hársfa, akác, bükk… Megtanultuk, hogy néhány fa különleges finomságokat is ad nekünk, mint például a hársfa virágából készíthető tea, ami köhögésre jó, az akác nektárjából pedig mézet készítenek a méhecskék. Attila még azt is megjegyezte, hogy cukorka is készül hársfavirággal. Megtanultuk, hogy a legnagyobb fa a mamutfenyő, a legkisebbek pedig a bonsaiok.
Arról is sokat tanultunk, hogy fontosak a fák számunkra, hiszen oxigénnel látják el a levegőt, hasznosíthatjuk a törzsüket bútorok, játékok készítéséhez, fűtéshez. Az állatvilágban pedig rengeteg fajnak nyújt táplálékot, élőhelyet a sok és változatos fák lombkoronája. Mindezek ismeretében már a gyerekek is érzékelték, hogy bizony nagyon fontos a fák védelme, óvása. A kivágott fák helyére újak telepítésével, a meglévő őserdők oltalmazásával védhetjük környezetünket. De akár, ha közvetlen környezetükben már megtanulják a gyerekek „tisztelni” a fákat – oly egyszerű módon, hogy leveleiket nem tépkedik, kérgébe nem vésnek – már tettek valamit a természet megóvásáért.
Nézegettünk képeket különleges fákról, kicsikről és nagyokról: mamutfenyőről, bonsairól, tölgyfába épített kápolnáról, különleges helyeken, pl. sziklaszirten élő fáról, egymásba fonódó törzsű fákról stb.
A Shetland csoportosok “fa-projektjének” egy munkafázisa
A hét második felében nagy izgalmat jelentett a gyerekeknek a fényképezkedés. Készültek a páros képek barátokról (szerelmesekről..) is. Mindenki elővette legbájosabb mosolyát, a lányok pózoltak, igyekezve minél csinosabbnak látszani, a fiúk pedig vagány oldalukat szerették volna elsősorban kidomborítani a képeken, így hát különféle trükkökkel kápráztatták el fotósunkat.
A nagycsoportosok körében újra nagy sláger lett a homokozás: építik a várakat, alagutakat, utakat a homokba.
Article source: http://nyelvovi.blog.hu/2011/05/15/madarak_es_fak_ii_resz_a_fak
Read More
